2010. december 31.

Virágtündérek

Talán meglepő, hogy az év utolsó napján, amikor odakinn keményen fagy és hó borít mindent az én "műhelyemből"  kedves kis virágtündérek kerülnek elő.
Angyalkák el, és máris itt az újabb(?) szenvedély! A téli szünetben sikerült gyönyörűséges acryl virágokat szereznem, így aztán úgy döntöttem: nálam már beköszöntött a tavasz!
Megelőzendő: nehogy ráunjak a virágos fülbevalókra, előcsalogattam a virágtündéreket! :))


De a legszebb virágot az én Tündérhercegemtől kaptam!

2010. december 27.

Fülbevaló bemutató

Először is: Esetemben a blogírás elengedhetetlen velejárója a fotózás. Valljuk meg, bőven lenne mit tanulnom ezen a téren is, de egyszerűen nincs elég időm rá, és mindig csak az előttem álló, éppen aktuális problémákat  igyekszem megoldani. Az ékszerek fotózása mára már külön fejezetet kapott a fényképezés technikái között, sőt találkoztam már külön erre a témára szakosodott tanfolyami képzéssel is. Addig viszont marad az autodidakta mód.
Másodszor: Az ékszerek tárolása, bemutatása szintén megfelelő eszközöket kíván. Az egy külön posztot érdemelne, hogy milyen praktikákat találtam már eddig, de nem kell megijedni, mert erre most nem kerül sor! Aki viszont idáig eljutott az olvasással, igazán megérdemli, hogy végre lássa a mostani bejegyzésem tárgyát! :)) 

Nos, az ötlet Theiatól származik, amit egy kicsit tovább fejlesztettem. Az nem mondom, hogy tökéletes, de lesz ez még szebb is, jobb is! A képkeret hátoldalára egy vatelin réteg, arra pedig egy kongréanyag került. Eredetileg szúnyoghálóval csináltam, de a neylonsága miatt nehéz fotózni. A kongré helyett valószínű sokkal jobb lenne az ún. kanava, ami nagyobb lyukú, de annak beszerzése komolyabb erőpróbát igényel!
Szerintem, egész jól megfelel a célnak, és egyaránt lehet állítva, fektetve használni a fényképezéshez.

2010. december 24.

Virágmánia

Azt hiszem végérvényesen elköteleztem magam a virágok mellett! Éjt nappallá téve virágos oldalakat böngészek, és viráglelőhelyek után kutatok. Minden bizonnyal egyfajta fertőző betegségről lehet szó, mert az az érzésem másokra is sikerült "ráragasztanom"! Ugye, Rencsike? :))
Arra gondoltam, megpróbálok ebbéli kórságomból profitálni, és mindenféle tervet kezdtem el szövögetni. NAGYON szeretném, ha az álmom 2011-ben valósággá válna és nem győzném készíteni a szebbnél szebb "virágcsodákat"! 




Boldog karácsonyt!


Minden kedves olvasómnak békés, szép karácsonyt kívánok!

2010. december 22.

Virágos csüngi-büngi karkötő

Ez a virágos csüngi-büngi a hétvégén készült. Ötvöződik benne a mérhetetlen virágmániám és a fityegők iránti rajongásom. A karkötő már csak fényképen létezik, mert lebontottam, illetve egy szolidabb változatot készítettem belőle. (Arról még nincs képem.)
Az az igazság, hogy felvéve volt benne valami "idegen" számomra, és ehhez jött még az én legfőbb kritikusom véleménye, aki amikor meglátta valósággal elszörnyedt:
"Katika, ez iszonyúan zsúfolt! Szörnyű!"
Jelzem, Ő már az egyszerűbb csüngi-büngiseket sem kedvelte, pedig másoknak nagyon tetszett.
Na, mindegy! Szétszedtem, de nem adom fel a "zsúfolt" variációt sem, csak megpróbálok valamit finomítani rajta! Aztán jöhet hozzá a nyaklánc és a fülbevaló, mert "fejben" már az is megvan! :))

Na, ez lett a szolidabb változat!


2010. december 15.

Játék!

Karácsony előtti játék Bijoubinál! Akit érdekel katt IDE!

2010. december 5.

Gyöngyözés éjjel-nappal

Az utóbbi hetekben bőven akad munkám, amit korántsem panaszként mondok, sőt!
Ezerrel készítem az angyalkákat, szám szerint már túl vagyok a 90. darabon! Nagyon népszerűek, sikeresek, aminek én rettenetesen örülök!
A hétvégén sikerült láncokat is fűznöm és teljesen boldoggá tett. Az igazi sikert majd az jelenti, ha leendő gazdáik is örömüket lelik bennük. (Betettem őket az "EGYEBEK"-be, hátha megtetszenek valakinek! Ha lesz rá időm, talán a Meska polcomra is kerül belőlük.
A nyár óta őrizgetem ezeket a szépen csiszolt üveg gyöngyöket, mert valami nagyon -nagyon szépet akartam alkotni belőlük. Hogy ez mennyire sikerült, nem tudom, de elnézve a türkiz láncot, máris másként fűzném fel! Lehet, hogy holnap leszedem?


Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók