2014. május 30.

Csakra karkötők

Mottó: Az emberi hiszékenységből, valamint az ember testi és mentális bajaiból finoman szólva nagy üzletet (finomkodás nélkül nagy pénzeket) lehet nyerni.

Azért csak megmutatom az ÉN csakra karkötőimet! :)


 

 

2014. május 14.

Rózsák gyűrűn

A virágokhoz való mérhetetlen vonzódásom közismert. Állandóan azon jár az agyam, mi mindent lehet "virágosítani". Láncok, karkötők és főleg fülbevalók már születtek e témában. A mostani gyűrűk sem az elsők, hiszen dáliával már készítettem füliket és gyűrűket egyaránt.
Ezek a rózsák viszont számomra lenyűgözőek, még akkor is ha megosztják az ékszereket viselők táborát. Személy szerint, kimondottan nyári kiegészítőnek tudom őket elképzelni, bár ez is erősen személyiség függő dolog.
A lényeg, hogy gyönyörű rózsaszállítmány érkezett hozzám, és rögtön elkészült ez a három "premier" darab. :))

 

2014. május 2.

Kleopátra

Az első "Kleopátra" nyakláncom szintén a múlt hónapban készült. Igazából ezek a lándzsa (szirom, anyósnyelv) gyöngyök hoztak lázba. Már egyre több hazai bolt kínálja fantasztikus kínálatban. Igazából rivoli befoglalással lehetne csodaszép margaréta, illetve gerbera medálokat készíteni, de az még várat magára!
Hála a hosszú hétvégének, tobzódom a gyöngyözésben, és ma bővítettem a "Kleopátra" nyakláncok sorát. :))

 Ő volt a premier darab! :))

 Nagy kedvencem ez az ún. emerald zöld szín!

 A mai medálok merev sodronyalapra kerültek, mert leginkább egy szép dekoltázson mutatnak!

Új kapszulások

Ezek a kapszulások még április elején készültek, csak ugyebár óriási a restanciám...
Mindig agyalok, hogy mivel variáljam a korongokat... Ezúttal ez lett belőle:

 

2014. május 1.

Fekete-fehér ... és a többiek

Pont egy hónappal ezelőtt volt az előző posztom. :((
Akkor is karkötőket mutattam. :))
Személy szerint én az ékszerek közül talán a karkötőket viselem a legszívesebben!
(Ez most enyhén túlzó kijelentés, mivel alig hordok ékszereket! :))
A mostaniak erős gumidamilra vannak fűzve, és ezekkel a gyönyörű strasszos pillangókkal nagyon jól mutatnak!

A fehér porcelán, a fekete üveggyöngyből ... 

...az első achát, a második pedig macskaszem gyöngyökből készült.

Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók