2011. november 27.

Swarovski

Szóval, ez tart engem már hetek óta lázban! A SWAROVSKI! Így, csupa-csupa nagybetűvel! Meg kell valljam, gyöngyöző tevékenységem során eddig engem ez a kristály teljesen hidegen hagyott. Kedvenc gyöngyös boltjaimban mindig kedvesen ajánlgatták, de rendre elutasítottam, mondván: drága és nem tartok én még ott "szakmailag", hogy Swarovskival foglalkozzak.
Nos, ami a "szakértelmet" illeti, sajnos még most sem tartok ott, de mint az alábbi képek tanúsítják: engedtem a csábításnak, és beszereztem néhány 8mm-es rivoli és chatton kristályt azzal a szándékkal, hogy készítek fülbevalókat.
Tulajdonképpen két nagyon kedves "vásárlómnak" köszönhetem ezeket is, akik valami "pöttyszerű" bedugós fülit szerettek volna. Én először teklában gondolkodtam, de ne tudjátok meg, milyen nehéz félig átfúrt gyöngyöt szerezni! Na, és akkor jött a Swarovski!
Azt most nem ecsetelgetem, hány kört futottam, és mennyit vesződtem, amíg ezt a csekélyke eredményt is fel tudom mutatni, de íme: az első Swarovski fülbevalók!
Én eddig azt hittem, hogy valamiféle sznobizmusból mondogatják, hogy aki egyszer elkezd Swarovskival foglalkozni, az nem tud szabadulni tőle...
Attól félek, talán nem igazán meggyőzőek a képek, de azért fogadjátok szeretettel az első Swarovski füliket! :))

2011. november 26.

Angyaldömping

Bizony,  jó régen jelentkeztem, ami nem azt jelenti, hogy nem gyöngyözök, sőt...!
Nagyon örülök, hogy az utóbbi hetekben megszaporodtak a megrendelések a Meskán is és itthon is, csak hát kevés az idő! Ráadásul 4 óra után már sötét van, és egyre nehezebb gyöngyözni lámpafénynél, ami igencsak gyilkolja a szememet.
Sokat bosszankodom a fényképezés miatt is, mert normális fényviszonyok mellett sem vagyok ügyes fotós, nem ilyen borongós időben!
Na, de félre a nyavalygásokkal, mutatom mit hoztam!



Örömmel tudatom, hogy túl vagyok a 100. angyalkán! Most csomagoltam össze egy 20db-os csapatot megrendelésre. Ezeket a ducikat ma délelőtt alkottam, hátha szeretik az emberek a kerekded formákat is! :))


 Aztán készült egy tucat fülbevaló is de ők a kedvenceim:


Aztán, ha holnap tudok normális képeket készíteni, akkor megmutatom, hogy milyen fülik tartanak engem mostanság izgalomban! :))

2011. november 12.

Je t'aime Paris!

Szívből remélem, hogy helyesen írtam a címet! Ennek az órának két testvérkéje van/volt. Az egyik Lilluka ékszerkollekcióját gyarapítja, a másik pedig lánc nélkül, zsebóraként az én óraimádó kedvesem gyűjteményébe került. 
Hosszas töprengés után döntöttem úgy, megválok ettől a szép lánctól, pedig kacérkodtam a gondolattal, hogy meglepem magam vele.
Aztán elképzeltem, hogy egy párizsi út mennyire kárpótolná ennek az órának a hiányát...
Sohase mondd, hogy soha!

2011. november 2.

Bagolymánia

Ez a termetes bagoly medál már egy ideje megvan és türelmesen várt az ő megérdemelt sorsára.
Tegnap aztán egy sorozat fülbevaló elkészítése után elővettem és számtalan variáció után ez a virágos megoldás született. Persze a végeredményt elnézve, kár volt annyit töprengeni, variálni, hiszen egyből kezdhettem volna ezzel! Már nem is hadakozom önmagammal: ez a bagoly igenis szereti a virágokat! Mint én! :D  Aki esetleg vágyik rá, ITT megveheti.

Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók