2013. július 29.

Az én "Shamballáim"

Mint már említettem egy korábbi posztomban: a karkötők nálam kicsit háttérbe szorulnak. Most azonban itt a nyár és előkerült a roppantott gyöngyös dobozom, telis-tele szebbnél szebb színű "cukorkákkal"! Igaz, mostanság a Shamballa karkötők divatját éljük, de dacolva az őrülettel, juszt is másfélét kreálok! :)  (Na, jó fogok én még shamballázni is!)
Nos, a roppantott gyöngyről tudni kell, hogy kissé súlyos, mivel üvegből van. Emiatt ritkán készítek nyakláncot, illetve fülbevalót belőlük, mert elég "fajsúlyosak". Viszont két elévülhetetlen érdemük van: nem kopnak és "roppantott" kristályos szerkezetük remekül mutatnak. Ezt a súlybeli problémát kiküszöbölendő vannak acryl/műanyag roppantott gyöngyök is természetesen, ugyanazokkal a pozitív tulajdonságokkal, mint üvegből készült társaik.
Annyi szép fityegőt sikerült már összegyűjtögetnem, hogy mindegyik karkötőt ezzel díszítettem. Aztán erős rugalmas damilra fűztem, így a csuklóméret sem lehet probléma!

Íme a hétvége karkötő + fülbevaló "termése"! 




2013. július 21.

Cecameca

Korábban már írtam a MESKÁRÓL, ami egy kézműves termékeket árusító online portál (ha valaki még nem ismerné).
El kell mondjam, én minden nap "meskázom". Nemcsak azért, mert nekem is van itt egy szerény kis boltocskám, hanem azért is, mert naponta gyönyörködhetek az emberi kéz alkotta szebbnél szebb csodákban. (Na, jó, akadnak a "csoda" kategóriáját messze elkerülő holmik is, de tényleg nem ez a jellemző!)
Szóval, ez a poszt nem rólam, és nem a gyöngyöcskékről, hanem Cecamecáról, Juditról, és az Ő kincseiről szól.
Tudnotok kell, hogy az üvegfestés különösen szívügyem, kreatív munkásságom igen meghatározó szakaszát jelentette. Sajnos, most a gyöngyözés kiszorította a mindennapjaimból, de tudom, hogy nem véglegesen!
Nos, az igencsak hosszúra sikeredett felkonferálás után mutatok egy kis ízelítőt Judit alkotásaiból. 
Engem, főleg a faliórái ejtettek ámulatba: 

 
Ugye, milyen gyönyörűek!

 Azért az ékszerek sem hiányozhatnak a repertoárból!

2013. július 18.

Cukorfalatok: kettő az egyhez

Úgy gondoltam, nagyon praktikus leszek: két lánchoz ugyanaz a karkötő tartozik, illetve egy karkötőhöz két láncot is készítettem!
És mindez csupa "Cukorfalat"-ból van! :))

 

2013. július 11.

Üveglencsések napja

Annyira jó tobzódni a gyöngyözésben! Igaz, most gyöngyök nem igen akadtak a kezembe, mivel ismét az üveglencsés láncok és fülik kerültek sorra.
A textilgombosok után "megkívántam" a lencséket és gyorsan készítettem néhány darabot.
Íme, a tegnapi nap "termése"!

  A pipacsokat és az Eiffel-tornyot képtelenség megúnni! :)

 
 
A legújabb kedvencem a középső fekete, ami élőben sokkal szebb!

2013. július 5.

Textilgombok ... folytatás

Ez a textilgombkészítés csuda jó! Gyorsan szereztem egy kis textilanyagot  a "Montex"-ből és készült egy újabb "Macaron", ezúttal piros - bordó - fehér színvilágban.



Aztán egy  bronzos nyaklánc is ezzel az egyszerű, de nagyszerű narancs kockás mintával.


Nekem annyira tetszik!

2013. július 1.

Karkötők napja

A szünidő első napját a karkötőknek szenteltem. Úgy is "mostohagyerekek" szegények!
A memóriadrótra fűzöttek nagyon praktikusak, hiszen szinte minden csuklóméretre megfelelnek. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy kihagyjam a farfalle (pillangó) gyöngyöket, mivel nagy kedvenceim közé tartoznak!
Ez a négy darab készült a mai nap folyamán:


A fenti két karkötő nem új "dizájn", mert ilyeneket már csináltam máskor is. Csak jól esett megismételni! :))


És itt van még két cukiság, amire kedvenc kritikusom így reagált:
"Szépek, jópofák! Olyan gyerekeknek valók!"
Jelzem: a Facebookon nagy sikert arattak, és nem az óvodások körében! :))



 

Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók