Tudom, nem nagy szenzáció, de mégis lenyűgöznek ezek a borzas karkötők! A mintát már régóta nézegettem és tegnap eljött az idő a megfűzésére is. Három példányig meg sem álltam, annyira elkapott a láz, pedig nagyon munkaigényes és gyöngyfaló darabok. Előnye viszont a roppant egyszerű minta, pedig első ránézésre bonyolultnak látszik. Az az igazság, hogy élőben és felvéve sokkal jobban néz ki ez a karkötő, de csak így tudtam lefényképezni!
"Ha a cselekedeted a szívügyed, akkor az kreatív lesz. A kis dolgok naggyá válnak a szeretet és öröm érintésétől." /Osho/
2010. július 29.
2010. július 26.
Hétvégi termés
Megszűnt a kánikula és a kellemesen hűs szobában alkothattam végre! A bőségesen felhalmozott gyöngyökből alig tudtam választani. Először készítettem memóriadrótra kétsoros karkötőt távtartóval és kapoccsal. (Legközelebb kipróbálom 3 sorossal is.) Mostanság a gyöngykupakok a kedvenceim - lehet, hogy túlzásba is estem velük?
Ők hárman régebben készültek ugyan, de úgy gondoltam megérdemlik a nyilvánosságot. A lila tűzzománc szettet az én drága Lillukámnak készítettem, aki az unokahúgom nagy kislánya.
2010. július 17.
A kezdetek
Tegnap véletlenül bukkantam rá ezekre a képekre, melyek ékszerkészítő tevékenységem kezdeti lépéseit dokumentálják. 2006 augusztus - nagyon rég volt!
Tudom, mennyire béna maga a fotó - a munkadarabokról nem is beszélve, de akármilyen csúnyácskák, ők is az enyémek és ugyanolyan szeretettel, izgalommal készítettem, mint a mostaniakat. Ráadásul, arra is emlékszem, mennyire tetszettek akkoriban!
Mindenki kellő megértéssel szemlélje őket!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Magamról
Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.
Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu










