2011. január 31.

Ajándék, nekem!

Iskolából jövet gyanútlanul nyitottam ki a levélszekrényt, de igencsak elámultam, mert az újság és néhány szórólap mellett egy édes-drága micimackós ajándéktasak is nyújtózkodott felém. Mi tagadás nagyot dobbant a szívem és mohón matattam a tasakban. Először a kísérő levélke akadt a kezembe, s már éppen kezdtem volna a bosszankodást, mivel  szemüveg nélkül sajnos nem látok már olvasni, amikor előhúztam az ajándék első felét: egy tüneményes zsákocskát! (Jó, jó, már tudom azóta, hogy ajándéktasak a hivatalos neve!)
Nos, innentől kezdve nem volt kétséges számomra, hogy kitől kaptam ajándékot! 
Aztán előkerült még egy tűtartó, (Az nagyon ciki, ha én magamtól erre nem jöttem rá? ) egy aranyos kis könyvecske, egy annál is aranyosabb hímzett képpel! Itt azonban még nem ért véget a meglepetések sora, hiszen a zsákocska hóember csokikát rejtett, ugyanis ez egy kései karácsonyi meglepi Zafontól!
Nagyon szépen köszönöm, azt hiszem ilyen a tökéletes meglepetés! (Sokkal nagyobbat szólt, mintha karácsonyra kaptam volna!)
Miután sebtében lefotóztam az ajándékokat, benéztem Zafonhoz és rögtön elrestelltem magam a fotómontázs láttán, mert hogy Ő is megörökítette ezeket a szépségeket. Az én képem ehhez képest nem nagy durranás, de javaslom mindenképp látogassatok el hozzá, hiszen nagyon szép,  keresztszemes és egyéb kézimunkákban lehet gyönyörködni Nála! Még egyszer hálásan köszönöm az ajándékokat!

2011. január 24.

Lillának lilácska

Egy újabb csüngi-büngi karkötő készült a hétvégén, ezúttal Lillukának! :))
Valami lila-szürke volt a kívánsága, mindenféle fityegővel. Nem tudom, mennyire sikerült az elképzelését megvalósítanom!?


 

2011. január 22.

Díjat kaptam!

Én, aki eddig soha, semmilyen díjat vagy elismerést nem kaptam, tegnapelőtt egy óra leforgása alatt rögtön két "Kreatív blogger díj" tulajdonosává váltam!


Hálásan köszönöm az elismerést Zafonnak és Renátának, de legfőként azt, hogy rendszeresen benéznek hozzám és jó szóval, kedvesen biztatnak!!!
Miután lecsendesült bennem az örömujjongás, elősomfordált a kishitű, aggályoskodó énem, miszerint 
- ad egy: túl korai az elismerés, hiszen nem tartozom még a rutinos bloggerek népes táborába, arról nem is szólva, hogy "gyöngyöző" munkásságom idejéhez képest meg "vihettem volna már többre".
- ad kettő: hol találok 7 embert, akinek továbbadom? Ne ütközzön meg senki ebbéli aggályomon, mert én minden túlzás nélkül mondom, rengeteg kreatív blogírót ismerek, akit teljes joggal megillet ez a díj, csakhogy már réges régen megkapták, és ezen felül még két-háromfélét is magukénak mondhatnak. Úgy gondolom, az újabb kitüntető cím bizonyára jól esne nekik, de félő, hogy inkább gondot okozok vele!
- ad három: mi az a 7 dolog, amit leírok majd magamról? (Tudnék én hetvenhetet is írni, na, de melyik hetet?)

A díjra vonatkozó szabályok:
 1. Köszönd meg akitől kaptad.
2. Tedd ki a logót a blogra.
3. Linkeld be akitől kaptad.
4. Add tovább további hét blogosnak.
5. Linkeld be őket.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
7. Árulj el magadról hét dolgot.

Akiknek tovább küldöm:

Lássuk csak, mi legyen az a bizonyos 7 dolog, amit magamról mondhatok:
1. Alapból feledékeny vagyok, de valami félelmetesen. Sajnos!
2. Aggályoskodó, töprengő és kissé bizonytalan vagyok. Vagy mégse? (Ez vicc volt!)
3. Van egy kicsit nagyon erős vonzódásom a papír írószer boltok iránt, aminek következtében tetemes mennyiségű írószerrel és papíráruval rendelkezem.
4. Imádom az édességet!
5. A gyöngyözésen kívül imádom az üvegfestést és a decoupage-t.
6. Elvileg nagyon szeretek olvasni, de a gyöngyök miatt az utóbbi időben rettenetesen elhanyagoltam, viszont állandóan blogokat olvasok. Szerintem, túlzásba is viszem!
7. Sokkal jobban szeretek ajándékot adni, mint kapni. Őszintén!

Kerek 2 napig "rágódtam", míg megszületett ez a bejegyzés. Ez is sok mindent elárul rólam! (lásd 2. pont!)
Na, most szaladok értesíteni a díjazottjaimat!


2011. január 16.

Ajándék

Ezt a kis tüneményt a héten kaptam ajándékba Renikétől, aki a legkedvesebb gyöngy- és alkatrész beszerzőm, s nem mellesleg csodaszép ékszereket készít!
Büszke vagyok rá, hogy állítólag a blogíráshoz én adtam Neki inspirációt, de a "tanítvány" már régen felülmúlta "mesterét"! Erről mindenki személyesen is meggyőződhet, ha ellátogat hozzá:http://ekszerkreativ.blogspot.com 
Renike mobilékszere élőben még lenyűgözőbb, csak sajnos én nem tudom megörökíteni a csiszolt kristályok csillogását a korábban már említett fotózási ismereteim hiányosságai miatt. 
Ráadásul olyan kreatívan csomagolta ezt a kis "gyöngyszemet", hogy ha Tiboromon múlik, akkor a mai napig tüllbabácskaként gyönyörködünk benne!
Még egyszer, nagyon köszönöm!

2011. január 10.

Kreatívkodás online

Azt hittem "termékenyebb" leszek ezen a hétvégén, mert nagyon rákészültem a gyöngyözésre. Ehhez képest szombaton semmit sem alkottam, viszont nem győztem mások szépséges munkáiban gyönyörködni. Már teljesen rákaptam a Meskán való barangolásra, és bizony néha felötlik bennem, hogy mit is keresek én itt? Nemcsak a "gyöngyöslányok" portékáit szoktam sóvárogva gusztálni, hanem a szappankészítő, hobbyvarró, könyvkötő, táskakészítő és tudja az ég mennyi Isten áldotta tehetség mutatja meg ebben a virtuális boltban szorgos keze munkáját!
Mindenkinek jó szívvel ajánlom a boltot, mert néhány kivételtől eltekintve, kedvező áron lehet csodaszép, egyedi kézműves dolgokhoz hozzájutni! 
A nagy kedvencem SzarvasMici, aki először csupaszív, báj és kellem miciségeivel nyűgözött le, de miután rábukkantam a blogjára, nem voltam rest két év bejegyzéseit elolvasni. Minden nap, minden szabadidőmben Micit olvastam, mert egyszerűen nem tudtam "letenni", mint amikor egy izgalmas könyvet olvas az ember! Csak ajánlani tudom: nézzetek be SzarvasMicihez!
Na, de térjünk vissza oda, hogy vasárnap este mégis sikerült két láncot összehoznom, az "utolsó percben"! Délután fél öttől este nyolcig csak matatgattam a gyöngyöket, aztán megszállt az ihlet és éjfélre már meg is született ez a két lánc! (A fehéret ma reggel egy kissé átvariáltam!)



2011. január 5.

Igen, még mindig...

Igen, még mindig, azaz az új esztendőben is folytatódik a virágőrületem!
Azért remélem, hogy szerény blogom csekély számú, de annál kitartóbb olvasóit nem rettentem el az újabb "virágcsokrommal"!
Ígérem, lesz majd más is, de nézzétek el nekem, hogy még mindig nagy a szerelmem a virágok iránt!
Persze, most mondhatnám azt is, hogy csak a fotómontázsos képábrázolást akartam kipróbálni, és teljesen véletlenül ezek a fotók kerültek kezem ügyébe! :)) 
A "fotómontázs a'la Picasa" ötletért ezer köszönet Zafonnak!


2011. január 2.

Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók