2011. április 9.

Citromos szettem története

Mint tudjátok, van nekem a Meskán egy boltocskám. Jelenleg ugyan elég szegény árukészlettel, és ennél is szerényebb forgalommal, de én mégis nagyon szeretek "meskázni", így naponta többször is bekukkantok oda. Egyszerűen lenyűgöz a kreativitásnak az a kavalkádja, ami itt fogadja a látogatót! Tavaly november óta nincs olyan nap, hogy ne ámulnék el egy-egy gyönyörűség láttán! A csodálat persze az embernek szól, valamint az alkotás örömének, amit szinte minden egyes darab magán visel. Én mondom: egyedi, ízléses, szívvel-lélekkel készített dolgokat lehet itt találni!
Persze az ékszerkészítők portékáira még érzékenyebb vagyok és igyekszem figyelemmel kísérni, mi a legújabb trend, milyen ötletek valósulnak meg, milyen "anyagokkal" dolgoznak mások stb.
Nos, az egyik ilyen bóklászás alkalmával akadtam rá Citrom "Mézvirág" nyakláncára, ami szerelem volt első látásra! Aztán én módosítottam rajta egy kis hematit gyönggyel, valamint készítettem hozzá fülbevalót is, de mégis úgy gondoltam az ötletadó dizájner engedélyét kérem mielőtt felrakom a blogra. Citrom kedvesen áldását adta, sőt eladási szándékkal is reprodukálhatom, így hálám jeléül a legkevesebb, hogy meginvitállak Benneteket Citrom boltocskájába! 
Mindemellett fogadjátok szeretettel az én Citromos szettemet és gyönyörködjetek a meseszép orchideáimban! (A fehéren 19 virág van!)

2011. április 3.

Gombhoz kabátot

A fenti cím mindenképp némi magyarázatra szorul. A fülbevaló "virágos korszakom" kezdeti darabja, mármint az eredeti formája. Mostani megjelenését többszöri átalakítás után nyerte el. Nos, ezt a fülbevalót választotta kedves barátosném kedvenc nászasszonyának ajándék gyanánt, de kért hozzá láncot is. Így készült a fülihez utólag a lánc.
Izgatott vagyok ám, mert Gabriella asszony híresen nagy ékszerrajongó, és nem szeretnék csalódást okozni Neki! 


2011. április 2.

Szolgálati közlemény

A bejegyzés címét Micitől kölcsönöztem. Remélem nem veszi rossz néven tőlem, de nagyon tetszik ez a frappáns megfogalmazás, és teljesen találó jelen esetben.

 Tehát a szolgálati közleményem a következő:
Néhány kérésnek eleget téve megmutatom azokat az ékszereket, amelyeket meg lehet vásárolni.
Ez a "bolt" a KATKAGYÖNGY nevet viseli és a "Főoldal" mellett lévő "Kirakat" gombra kattintva lehet eljutni hozzá. (Sajnos még nem tudtam megoldani, hogy milyen hivatkozással kellene egyetlen gombnyomással erre a weboldalra jutni, de ha valaki segítene, azt nagyon megköszönném!)
A weboldal még igencsak gyermekcipőben jár, így kéretik egy kis türelem és megértés! :))
Minden észrevételt, tanácsot jó szívvel veszek és előre is megköszönöm!

Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók