2010. augusztus 2.

Az arzenál

Négy éve fűzögetek egyre nagyobb szorgalommal és lelkesedéssel. Bizony az évek során nemcsak a gyöngyök és kellékek száma, de a tárolásukhoz szükséges dobozok mennyisége is szépen gyarapodott. Különböző méretű műanyag- és fémdobozok rengetegében mára már nehéz volt bármiféle szisztéma és rendező elv szerint átlátni a felhalmozott készletet, így egy-két hónappal ezelőtt rákészültem a rendrakásra: hosszas keresgélés után találtam is a net-en megfelelő alkatrésztároló dobozokat, de csillagászati áruk elrettentett a vásárlástól.
Aztán a múlt héten rám mosolygott a szerencse, pontosabban a "Lidi" szerencsecsillaga! Vasárnap reggel nyitásra ott voltunk (nehogy már a rendszerető barkácsoló férfiemberek elhordják az összeset) és sikerült negyedáron megszerezni ezeket a csudijó rendezőket az én kincseim számára! Ráadásul, miután kiderült, hogy miféle dobozokra vágyom én, Apukám is elővarázsolt egy vadiújat, amivel állítólag még én leptem meg Őt, legalább két évtizeddel ezelőtt, és amire én már nemigazán emlékeztem.
Így aztán a hétvégén rendet vágtam az én "gyöngyéletemben": válogattam, rendszereztem,  ideszórtam, odapakoltam és lassan sikerült megtöltenem mind a három tárolót és persze az eredeti tíz darabból álló, egyenként 12 rekeszes dobozkáim sem maradtak üresen.
Lázas tevékenységemben az én életem párja csak egyszer zavart meg, amikor is megkérdezte:
"Katika, ne szaladjak át még dobozért a Lidibe? Inkább veszek még egyet, nehogy kevés legyen!"


3 megjegyzés:

  1. Nagyon helyes és praktikus dobozkák. És teljesen megnyugodtam, hogy más is szinte mániákus gyűjtögető a hobbiját illetően. (Nálam a fonalak, anyagok, csipkék és zsinórok tobzódnak egy saját készítésű dobozban, de már kinőttem.)

    VálaszTörlés
  2. A rendnek szóló őszinte elismerésem kifejezése mellett nem hallgathatom el a való igazságot, miszerint a halóveríték ver ki az ilyen dobozoktól:)))

    VálaszTörlés
  3. Szerencsére, Neked nincs is szükséged ilyen dobozokra:)

    VálaszTörlés

Magamról

Kormos Katalin vagyok és nagyon szeretek "kreatívkodni". Mostanság leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom.

Ha kérdésed van, keress meg nyugodtan: www.kormikati@freemail.hu

Rendszeres olvasók